2016. január 26., kedd

Új félév, új esély

Sziasztok! Az iskola első félévének már 18-án vége volt. Ezért írok most.
Szóval mint mindenki tudja, a továbbtanulás pontszámai csak felső évfolyamban kezdenek el élni, érvényesülni. A félév sosem számít/számított. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor láthatjuk, hogy melyik tantárgyban vagyunk jobbak, és hogy melyikből kell javítanunk.
Nálunk, az én osztálytársaim többségének a félév sokat jelent, még akkor is, ha te is tudod, hogy ha úgy vesszük, ezek a jegyek nem nagyon fontosak. Sőt, ők túlságosan is túlizgulják ezt, a parányi fontosságú dolgot. Mit nem mondjak, engem sem hagynak hidegen ezek az osztályzatok sem. Szerintem te is benne vagy azok között az emberek között (vagy nem) akinek ez fontos. 
De mi a súlya ennek? Ugyanis eddig szinte csak azt mondtam, hogy ez nem jelent semmit, úgysem számít szinte semmiben. Félév meghatározó évvége szempontjából, hiszen ilyenkor látják a tanárok, hogy van igyekezeted. Amikor pedig az évvégi jegyeket beszélik, hidd el, meghatározó lesz első félévi teljesítményed is!
A második félévvel kaphatsz egy új esélyt, amikor bebizonyíthatod, hogy te akarod a jó jegyet, mindent (vagy amennyit csak tudsz) megteszel érte. Viszont vannak olyan tanulók, akiknek a tanulás nagyon nehezen megy még akkor is, ha ugyanúgy a könyv mellé ül, mint egy olyan, akinek nagyon jól megy a tanulás, legtöbbször 5-öst szerez. Hogyan lehetne nekik segíteni? Számtan fejlesztőpedagógus dolgozik, akiktől segítséget lehet kérni a könnyebb, hatékonyabb tanulás érdekében. 
Nektek vannak olyan osztálytársaitok, akik szándékosan nem tanulnak, nem érdekli őket az iskola? Mit lehet ezzel az esettel kezdeni? Egy jó hosszú, értelmes beszélgetéssel meg lehet kérdezni, hogy mi az oka annak, hogy ennyire nemtörődöm ezen a téren.Így kaphatunk egy biztos pontot, ahonnan a segítség is könnyebb. 
A leggyakoribb a tanulás esetében, amikor rábírjuk magunkat nagy nehezen, hogy melléüljünk a könyvnek. Ilyen esetben csak az akaraterő a kitartás segíthet. 
Nagyvonalakban ez a 3 fajta ember létezik tanulás szempontjából szerintem.
Köszönöm hogy elolvastad! Szia! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése